Zilahy István és Bada József egy élő, pezsgő városközpontot álmodott meg a hatvanas évek végén a Kelenföldi lakótelep közepére. Az üzleteket, szolgáltatásokat, könyvtárat, művelődési központot, mozit egy helyre összpontosító épületkomplexum – amely a 2020-as Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjának is az egyik témája lesz – több ütemben épült fel, utolsó elemeit negyven éve, 1979-ben adták át.
„Elkészültek a kelenföldi városközpont tervei, így építése előreláthatólag hamarosan megkezdődik” – nyilatkozta az MTI munkatársának a XI. kerületi tanács végrehajtó bizottságának elnöke az Esti Hírlap 1969. március 14-i számában megjelent cikk szerint. Május közepére a városközpont beruházási és programtervét a fővárosi tanács el is fogadta, ennek apropóján a Magyar Hírlap interjút közölt az egyik tervezővel, Zilahy Istvánnal, a Lakóterv Ybl-díjas építészével:
„Napjaink egyik legvitatottabb kérdése a modern világvárosok »alvó pontjainak«, lakótelepeinek megépítése. Ha a lakótelepen nincs megfelelő kereskedelmi üzlethálózat, művelődési, szórakozási alkalom, ha a telep nem tudja ellensúlyozni a belváros vonzerejét, s este kihalt, sivár, nem tölti be az annyira jellemző »életzaj«, gyermekzsivaj, a vásárlással járó véleménycsere, az utcán járók hangja — »alvó város« marad. A kelenföldi városközpontot úgy terveztük meg, hogy ezt a sajátos egyedi légkört próbáltuk benne megteremteni” – foglalta össze a legfőbb célkitűzéseiket Zilahy István.
A kelenföldi lakótelepet az „antialvóváros” példájának szánták. Egyik központi épületébe, a kétszintes üzletházba virágüzletet, kölcsönzőt, tisztítót, fodrászt, szabót, fényképészt, ruházati és kalapboltot, továbbá patikát, óra- és ékszerüzletet, GELKA szervizt, mértékszabóságot, cipőboltot, büfét terveztek be, „és minden mást, ami kell, hogy a »mindent egy helyen« elv szem előtt tartásával lehetőséget adjunk a lakóknak a nézelődésre, a válogatásra” – mondta el Zilahy az interjúban.
Az üzletházzal szemben ABC-áruházat, mögé piacot képzeltek el. „Azoknak, akik nem akarják idejüket főzéssel tölteni, étteremeszpresszót, szórakoztató kombinátot terveztünk széles terasszal. A terasz a városközpontot átszelő sétálóútra néz, ahol nincs gépjárműforgalom” – részletezte a terveiket Zilahy István. „A korzó, a nálunk szokásos »társasági élet« egyik központja lesz. A telepcentrum másik fő épületeként elhelyezett 600 személyes filmszínház az első lesz Budapesten, amelyet már eredetileg panoráma filmvetítésekre terveztünk.”
A Fővárosi Kertészettel közösen a lakótelep parkosítási programját is kidolgozták, a városközpont parkos részét ötletes, színes világítású szökőkútsorral és egy szoborral kívánták mozgalmassá tenni. A Zilahy által említett korzó közepére óratornyot terveztek, amely bevilágította volna a környéket. „Az egész városközpont célja, hogy magához vonzza az embereket, megteremtse a lakótelep hangulatos belső életét” – hangsúlyozta a tervező. „A részletes terveken most dolgozunk. A tervek kivitelezéséhez az idén hozzákezdenek. Ha minden jól megy, két éven belül megnézhetjük, hogyan sikerült az első antialvóváros.”
Az ambiciózus tervek ellenére két évvel később a városközpont még korántsem volt készen, ellenkezőleg, Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága 1971. szeptember 1-i ülésén a lakótelepek kereskedelmi, szolgáltatóipari, egészségügyi és kulturális létesítményeinek építésében történt jelentős elmaradásról tanácskozott:
„A legkedvezőtlenebb helyzet ezen a területen alakult ki annak ellenére, hogy a problémák megoldására itt történtek a legnagyobb erőfeszítések. 1971. év lakásarányos átadása 12.000 m2 kereskedelmi és szolgáltató létesítmény megvalósítását tenné szükségessé. A várható megvalósítás azonban csak 7.000 m2 nagyságrenddel várható annak ellenére, hogy a szükséges tervdokumentációk és területek rendelkezésre állnak, mint azt az 5. sz. melléklet bizonyítja. Súlyosbbítja (sic!) a helyzetet a III. ötéves tervben jelentkezett lemaradás, mely azt eredményezte, hogy pl. Óbudán ezideig egyetlen üzlet sem készült el, Zuglóban mindössze 300 m2 és Újpalotán pedig csak egy ideiglenes barakképület látja el a lakosság igényeit” – olvashatjuk az ülés jegyzőkönyvében.
1973 júliusában újabb sajtóhírek jelentek meg arról, hogy a Kelenföldi lakótelep építésének befejező szakaszával párhuzamosan hamarosan megkezdődik a városközpont kivitelezése. Az építkezést a Tétényi út és a Szakasits Árpád út (a mai Etele út) kereszteződésénél tervezték megkezdeni az ABC-áruházzal, majd ezt követte a szolgáltatóház. Emellett több három-négyszintes irodaépületet is fel akartak húzni, hogy a lakótelep alvóváros jellegét munkahelyek létesítésével is csökkentsék. Az ABC-áruház közelében a korábbi elképzelésekkel összhangban étterem, eszpresszó és panoráma filmszínház létesítését is tervezték, ezeken kívül ekkor már megjelent a művelődési ház és a könyvtár gondolata is. A Kelenföldi városközpont építésének befejezésével 1975 végét célozták meg.
A városközpont kivitelezése ugyan a tervezett időpontra nem fejeződött be, de 1975. március 17-én megnyílt az első épület, a Csemege Vállalat ABC-áruháza, és egyúttal az addig csak a térképen szereplő Vahot utca Tétényi úthoz legközelebb eső szakasza építési területből valódi utcává vált. Ugyanekkor lassan a befejezéséhez közeledett a szolgáltató- és üzletház építése és megkezdődött a mozi és a klubkönyvtár kivitelezése is.
1977 novemberére elkészült a komplexum vendéglátóipari létesítménye, a Topáz étterem, presszó és bisztró. Az étterem eredeti állapotáról sajnos nem áll a rendelkezésünkre semmilyen forrás, de feltételezhető, hogy a belsőépítészete nagyon igényes kivitelben készült el, ugyanis még a függönyöket is iparművész – Czeglédi Júlia textiltervező – készítette. A Topáz tervezésében munkatársként a nemrég elhunyt Rajk László építész is részt vett.
A kelenföldi városközpontban ma tartják a Topáz elnevezésű vendéglátó kombinát hivatalos megnyitóját. A kétszintes passzázsrendszerhez kapcsolódik: földszintjén gépszobák, raktárak kaptak helyet – nyáron nyitott pavilonok állnak majd előtte –, emeletén a vendégfogadó termek: a boxos elrendezésű étterem, a bisztró, az eszpresszó. – A városközpont közétkeztetési gondjait reméljük ezzel megoldani – mondja Tóth Tihamér, a Délbudai Vendéglátóipari Vállalat igazgatóhelyettese. – Az étteremben állandóan többféle menüt tartunk. Köztük kimondottan gyerekek részére összeállítottat és kímélőt is. Szolgálunk előfizetéses ebéddel, vacsorával egyaránt. A presszóban szombattól minden délután discoprogrammal várjuk a környék fiataljait, a felnőttek e helyiségben éjszakánként bárt találnak.
(Esti Hírlap, 1977. november 4.)
A Népszava 1978. július 9-i száma arról számolt be, hogy az ABC-áruház, a szolgáltatóház és a Topáz étterem, presszó és bisztró után megnyílt az üzletház is, amelyben 16 üzlet – köztük vas- és edénybolt, Keravill, óra- és ékszerbolt – kapott helyet.
1979. július 3-án felavatták a Budapesti Művelődési Központot és Könyvtárat, ami a főváros első komplex művelődési intézménye volt. A központ elsősorban a Kelenföldi lakótelep, illetve az egész, akkor 200 ezer lakosú XI. kerület közművelődését szolgálta, a színháztermében kamara-előadásokkal, irodalmi estekkel, hangversenyekkel, és a különböző szakköröket és művészeti csoportokat befogadó kisebb termeivel. Ugyanakkor a művelődési ház közművelődési, módszertani központként is működött, a hatáskörébe tartozott a főváros hatvan művelődési otthonának, 500 ifjúsági klubjának és egész amatőr művészeti mozgalmának irányítása és szakfelügyelete. A Népművelési Intézettel együttműködve részt vett a népművelők képzésében és továbbképzésében is.
A mintegy 1800 négyzetméter alapterületű könyvtár a fővárosi Szabó Ervin Könyvtár legnagyobb kerületi fiókjaként nyílt meg. Százezer könyv, háromszázféle folyóirat várta az olvasókat, a könyvek fele szabadpolcon. A gyermekkönyvtár 28 ezer kötettel és körülbelül félszáz különböző folyóirattal rendelkezett a nyitáskor. A zenemű- és hangtárban zenei könyvek, hanglemezek, kották között válogathatnak ma is a látogatók.
A Kelenföldi városközpont utolsó ütemében épült fel az eredetileg Etele, majd az 1980-as moszkvai olimpia tiszteletére Olimpia mozinak elnevezett filmszínház. „A Fővárosi Tanács Mozgóképüzemi Vállalata tervidőszakonként 100 millió forintot költ a mozihálózat felújítására. Ugyanakkor új mozi létesítésére ennek az összegnek a fele jut. Érthető tehát, hogy anyagi eszközök hiányában lassan halad a filmszínházak korszerűsítése és újabb mozik építése. Ebben az ötéves tervben csak a XI. kerületben, a Tétényi út és a Szakasits Árpád út sarkán létesítendő Művelődési Központban kap helyet egy új filmszínház, amelynek tervei a LAKÓTERV-ben készülnek. Az Etele mozi — ez lesz a neve — csak 1978-ban kerül átadásra. Ez az új mozi 400 férőhelyes lesz” – írta a Film Színház Muzsika 1977. január 8-i száma. Későbbi sajtóhírek szerint aztán az átadás tervezett időpontja 1979 végére, majd 1980 elejére csúszott. Viszont a rendelkezésre álló források több helyen is arról írnak, hogy a filmszínház már az 1979-es Budapesti Mozitérkép című kiadványban is szerepelt, így feltételezhetjük, hogy ha esetleg nem is készült el teljesen, a mozi már 1979-ben megkezdte az üzemelést, ami egészen 2000. január 12-ig folytatódott.
A mozi acélpilléres tartószerkezettel épült, hasonlóan az ABC-áruházhoz, az üzletházhoz és az étteremhez. A H keresztmetszetű pilléreket 6 x 6 méteres raszterben helyezték el, kivéve a mozi nézőterének 24 x 24 méteres terét, amit egyedi rácsostartókkal fedtek le. A Lechner Tudásközpont tervtárában őrzött, 1974 novemberében elkészült építész műleírás szerint a pillérek tűzvédelmére szórt azbesztet alkalmaztak, amit alumínium burkolattal vettek körül. Az alapozás Franki cölöpözéssel készült, a mélyalapozásra a környék lápos talajviszonyai miatt volt szükség.
A Kelenföldi városközpont építész tervezői Zilahy István és Bada József, a Lakóterv munkatársai voltak. A beruházó a FŐBER volt, a kivitelezést a 43. számú Állami Építőipari Vállalat (43. sz. ÁÉV) végezte. A lakótelep-építési hullám végeredményeit ismerve tulajdonképpen mindig rendkívül meglepő, amikor egy-egy témának kicsit alaposabban utánanézve az derül ki, hogy az építészek már a hatvanas évek végén nagyon is tudatában voltak a lakótelepek veszélyeinek: az egyhangúságnak, az elidegenedésnek, a kietlenségnek. Ismerték a külföldi példákat, nemzetközi szinten is tájékozottak voltak. Igyekeztek emberi környezetet teremteni, a veszélyeket kivédeni, a céljukat mégis csak nagyon korlátozottan tudták elérni. Vajon hol siklottak ki az elképzeléseik? Milyen folyamatok, milyen mechanizmusok révén őrlődött fel a lendületük a korabeli építőipar viszonyai között? Hogyan emésztette fel a szocialista berendezkedés hatalmas közegellenállása a pozitív szellemi energiáikat? Akik éltek a múlt rendszerben, azok sejtik ezekre a kérdésekre a választ, de mindenképpen megérne a téma mélyebb kutatásokat is, ezért ezúton is a történészek, szociológusok, építészettörténészek figyelmébe ajánljuk.
Az 1945 és 1989 közötti időszak épületei napjainkban egyre inkább a figyelem fókuszába kerülnek, ugyanis az idő múlásával rendkívül aktuális kérdéssé vált ezeknek az épületszerkezetileg és erkölcsileg is amortizálódott, ugyanakkor sokszor komoly építészeti értékeket is felmutató házaknak a további sorsa. Erre a témára fogja felhívni a figyelmet a 2020-as Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonja is, ahol a korszak tizenkét budapesti épületét a közép- és kelet-európai régió ugyancsak tizenkét fiatal építészirodája fogja újragondolni. A kiválasztott épületek között ott van a Kelenföldi városközpont is, kíváncsian várjuk, hogy a fiatal építészekben milyen friss, kreatív ötletek fognak felmerülni a hetvenes évek mára elavult épületkomplexuma kapcsán.
Források:
Bossányi Katalin: Az antialvóváros mintája: a kelenföldi lakótelep, Magyar Hírlap, 1969. május 19.
(t.p.): Megkezdik a kelenföldi városközpont építését, Hétfői Hírek, 1973. július 12.
Ma délelőtt Kelenföldön – Nyitás a központban, Esti Hírlap, 1975. március 17.
Felavatták a budapesti művelődési központot és könyvtárat, Népszava, 1979. július 4.
Papp Géza: Kinek kell a Kelenföldi városközpont?
